Vasárnap, 2017-11-19, 20:32:54
Üdvözöllek Vendég | Regisztráció | Belépés

Az én világom

Honlap-menü
Belépés
Keresés
Barátaink:
  • Magyarország dióhéjban
  • Unicita kedvencei
  • Gasztrokalóz
  • Csevegő.net
  • Csevegő.net fórum
  • A Süticsapat weboldala
  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

    Macskatörténetek

    Barátok


    Az ember letette a tálat a földre.
    - Na gyere macsek, egyél.
    A kandúr óvatosan odament, megszaglászta az ételt és felnézett.
    - Igen, ezt kapod, akár tetszik, akár nem.
    A macska nyávogott egy rövidet, mint aki tudtára akarja adni, hogy nem ezt akarja. Még egyszer beleszagolt a tálkába, majd odébb ment kicsit.
    - Nekem nem telik drága kajára. Azt edd, amink van, ne válogass!
    - Nem tudom, mi a fenének vettelek magamhoz. Csak a bajnak vagy itt. Alig vagy fél éves és máris válogatsz, nem ízlik az étel. Reggel hoztalak csak el a gazdádtól, de máris utállak. De ha már összekötött minket a sors, nem hagyom, hogy éhen vesszél itt nekem.
    A macska félrebillent fejjel hallgatta új gazdája zsörtölődését. Nem értette ugyan, hogy mit mond, de a hangban nem érztett fenyegetést, vagy haragot. Újra odament a tálhoz, alaposan megszaglászta, beledugta a nyelvét - Ez nem is olyan rossz - és nekiállt habzsolni. Az előző gazdánál sosem kapott ennyit. Miután felfalta a tálka tartalmát, alaposan megmosakodott, majd elindult felfedezni a lakást.
    - Te dög! Ha leversz valamit, agyon csaplak!
    Most valami fenyegetésfélét érzett a hangban, így óvatosabban mozgott, felkészülve egy esetleges támadásra. Azonban semmi nem történt. Megnyugodott. Talált egy helyet, ami kényelmesnek és biztonságosnak látszott. Körbeszaglászta, kicsit megkarmolászta, amúgy macskamódra és összegömbölyödve leheveredett. Még távolból hallotta, hogy csukódik az ajtó. A léptek elhalkultak. Elszenderedett.
    Az ember hangjára ébredt.
    - A fene essen bele, már megint rossz a lift!
    Ajtócsapódás, csoszogás. A kandúr kíváncsi lett, így hát kisurrant a gazda után.
    - Na, itt vagy, te szőrös istencsapása?!
    Újj illatokat érzett. Olyan izgalmas és vadító volt, hogy elnyávogta magát izgalmában.
    - Na neem! Ebből nem kapsz macska! Ez emberkaja!
    Kaja! Ezt már hallotta, amikor enni kapott. Ezek szerint most is kap. De mi ez? Miért csukja be azt a finom izét abba a nagy fehér dobozba? Csalódott volt. Bement oda ahol addig aludt és ismét elhelyezkedett.
    - Hé te dög! Mit keresel a fotelomban, mi? Na hess innen, vagy mi! Sicc, ha mondom! Sicc, sicc!!
    Sértődötten átvonult a másik fotelba. Végül is ez sem rossz és ha itt van, akkor a gazda nem morog. Összegömbölyödött és elaludt.
    Az ajtó reccsenésére ébredt. Sötét volt, fülelni kezdett. Hirtelen huzatot érzett és ez a huzat rossz szagot sodort felé. Nagyon rossz ember szagát. A másik szobában világos lett és meghallotta a gazda hangját.
    - Hé! Maga meg mit keres itt?
    - Kuss tata!!
    A hang érdes volt és ijesztő. A kandúrnak felborzolódott a szőr a farkán. A félelem szagát érezte. A gazda félt, nagyon félt.
    - Ide a zsét, vagy kilyuggatlak ezzel a stukkerrel.
    A macska bement a szobába és zajtalanul felugrott az ajtó melletti komódra.
    - Nincs nekem pénzem kérem!
    A gazda hangja reszketett. Rettentően félt. A kandúr egyre izgatottab lett. Gazda, egyenlő kaja, nyugalom, meleg és biztonság. Rosszember bántja a gazdát. Nem lesz se kaja, se többi. Lesunyta a fejét, a hátát ívbe hajlította.
    - Mi az, hogy nincs? Dögölj meg vén kecske!!
    A rosszember odacsapott egyet, a gazda meg összeesett. Ekkor lendült a macska támadásba. A rosszember hallotta a fura hangot, odafordult, felkapta a kezét, de elkésett.
    A öreg arra ébredt, hogy egy mentős hajol fölé.
    - Magához tért! Na jöjjön papa, üljön fel.
    Egy rendőr lépett hozzá.
    - Jól van?
    - I.. igen. Azt hiszem nincs semmi baj, csak a fejem fáj kissé.
    - Nem csodálom! Piszok mázlija volt fater. A támadója elmenekült. A szomszéd sikátorban találtuk meg, a vérnyomokat követve. Az arca úgy nézett ki, mintha ezer megvadult sündisznó tivornyázott volna rajta. Az orvosok túlórázhatnak néhány napig, mire összerakják.
    Halk nyávogást hallottak. A kandúr állt az ajtóban. Csupa vér volt és sántított is, mivel a rosszember letépte az arcáról és ledobta az emeletről.
    Ránéztek és azonnal mindenki tudta mi történt.
    - Hát te védtél meg kis kandúrom?
    A macska odaszaladt hozzá és a lábához dörgölőzött.
    - Ilyet se pipáltam még! Őrzö védő macska!
    Az őrmester hangja barátságos volt és a kandúr újra biztonságban érezte magát. Mindenhonnan jó szagokat hozott a szellő. Ezek jó emberek voltak.
    A fehér ruhás ember felvette.
    - Na gyere te kis hős, hadd nézzem meg a lábad!
    Megvizsgálta, megfogdosta a lábát.
    - Nincs eltörve sehol, csak alaposan megütötte. Pár nap és kutya baja.
    Odaadta az öregnek, aki a hátára fektetve a karjában, a hasát kezdte simogatni. Húúú ez jóóó! Nagyon kellemes! A macska még sosem érezte ilyen jól magát.
    - Azt tudja, hogy piszok mázlija van öreg? Ha minden igaz, ez a fickó több betörésben ludas a környéken. Valószínűleg három gyilkosság is a lelkén szárad.
    A gazda megdöbbent és lassan a kandúrra nézett. Az idegenek elköszöntek és elmentek. Az ember a macskával kiment a konyhába és letette a földre.
    - Megmentetted az életemet kandúr. Mit szólnál egy extra nasihoz?
    A macska érezte a hangban, hogy valami különleges dolog következik. Amikor a gazda kinyitotta azt a nagy fehér dobozt, izgatottan nyávogott egyet.
    - Sejted már kis csibész.
    És a gazda felnevetett.
    - No itt egy kis kolbász. Füstölt. A kedvencem.
    A kandúr mennyei illatokat érzett. Egyre izgatottabb lett. Amikor a tálka elékerült, nem akart hinni a szemének és az orrának. Ez az a tiltott kaja, amiből nem kaphatott. Megkóstolta. Mennyei volt.
    Miután belakmározott, bement a szobába és a gazdát kereste. Ott ült a fotelban és egy fehér izé volt a kezében, amin fekete jelek voltak.
    - No gyere ide kis hősöm. Megfürdetlek, elvégre nem nézhet így ki a nap hőse.
    Fogta és bevitte a fürdőszobába. Betette egy lavórba és minden tiltakozás ellenére alaposan lecsutakolta. Utána jól megtörölgette, ami már inkább tetszett a kandúrnak.
    - Most már szép tiszta hős vagy!
    Bevitte a szobába és letette a földre. Beült a fotelba, ránézett a macskára aki szorgalmasam mosakodott a szokatlan művelet után.
    - No gyere kis hősöm.
    A hang nagyon barátságos volt. Odament, felugrott a gazda ölébe és összegömbölyödve dorombolni kezdett.
    - Nocsak! Te ilyet is tudsz? Mit szólnál egy névhez? Egy olyanhoz, ami illik hozzád. Mégsem hívhatlak folyton csak macskának. Bátor? Na hogy tetszik.
    A macska ráemelte borostyánszínű szemét.
    - Igazad van. Nem jó. Talán Vitéz? Ez jó lesz?
    A kandúr erősebben dorombolt a meleg hang hatására.
    - Úgy látom ez tetszik neked. Vitéz! Igen, legyél mától Vitéz! Azt hiszem jó barátok leszünk mi ketten Vitéz.
    Mosolyogva símogatta a macska hátát, aki elégedetten dorombolt. Jó hely ez azt hiszem.
    Lassan elaludtak mindketten a fotelban, az öreg nyugdíjas és új barátja, Vitéz, a kis kandúr. Álmában kolbászhegyeket látott. Végtelen kolbászhegyeket, amik csak arra vártak, hogy megegye őket.

    Ősellenség



    Óvatosan kikémlelt. Körbenézett, nincs-e veszély. Semmi gyanúsat nem látott, de azért visszahúzódott a fal mögé.
    - Ennivalót kell szereznem. A kölykök éhesek és ha nincs étel akkor nem nőnek fel sosem.
    Újra kikémlelt. Tiszta volt a környék, sehol egy gyanús nesz, sehol egy furcsa árnyék. Óvatosan elindult a fal mellett, teljesen odasímulva. Lassan óvatosan haladt. Minden lépését megfontolta. Amikor a sarokhoz ért, fülelt. Remek hallása volt, minden apró nesz eljutott az agyáig. Semmi zaj, semmi veszélyes zörej. Befordult és újfent a falhoz lapult. Mostantól még óvatosabbnak kellett lennie. Bármikor felbukkanhatott Ő. Félt tőle. Agresszív volt és kegyetlen. A neve hallatán megfagyott a vér az ereiben.
    - Reménykedjünk, hogy másfelé akadt dolga.
    Előrébb araszolt kicsit és ismét fülelt. Semmi, sehol semmi. Eszébe jutottak anyja szavai.
    - Azt mesélik, hogy Ő olyan mint az árnyék. Zajtalanul közlekedik és az utolsó pillanatban sem lehet észrevenni. Amikor meg észreveszed, már késő. Lecsap rád és vége a dalnak. Gyors, erős és kegyetlen!
    Nyelt egyet izgalmában, mert teljesen kiszáradt a szája. Add mindenség ura, hogy ma ne akarjon erre járni. Már látta a fal végét. Kicsit merészebb lett, gyorsan odaszaladt és kikémlelt.
    - Senki. Üres minden.
    Most jött a legveszélyesebb szakasz. Nyílt téren kellett átvágnia.
    - Bátorság! Bátorság! Csak gyorsan és halkan, ez a lényeg.
    Nagy levegőt vett, bíztatta magát még egy kicsit, aztán nekivágott. Úgy szaladt, ahogy csak bírt és baj mélkül ért a szemközti falhoz. Ott aztán kifújta magát.
    - Uhh! Ez kemény vágta volt. A nehezén már túl vagyok.
    Elosont a fal végéig és kidugta a fejét. A következő pillanatban akkora ütést kapott, hogy messzire repült. Megpróbált feltápászkodni, de addigra Ő már ott volt és újra lesújtott. Minden elsötétült.
    - Vitéz! Vitéz! Merre kószálsz megint kicsi kandúrom? Óhh hát itt vagy? Megint fogtál egy egeret? Nagyszerű kis barátom! Ez sem fog már összerágni és piszkítani semmit. No gyere, megérdemled a szokott kolbászodat.
    ... és a kis kandúr, felcsapott farokkal, elindult a gazda után a konyhába.

    Macskariadó



    A kis kandúr reggel ment a gazdához, hogy szokás szerint felébressze. No nem mintha munkába kellett volna mennie, hanem mert a cica ilyenkorra már éhes volt. Beszaladt a hálószobába, de a gazda nem volt ott. Különös, ilyenkor itt szokott aludni és közben morog. A cicának nem tetszett a dolog. Most ki ad neki enni, ha a gazda nincs itt. De az úr nem azért adott nek kiváló orrot, hogy ne szagolja ki öreg barátját. Elindult a nyomon és a nappaliban meg is látta a gazdát. Ejnye! Ez meg miért itt alszik a földön, amikor az a széles, puha doboz ott bent, sokkal kényelmesebb. Oda ment és a fülébe nyávogott egy halkat. Hahóóó! Gazdaaa! Mivel nem volt reakció, megbökdöste a fejével kicsit és odadörgölte magát a karjához is. Semmi. Pedig erre fel szokott ébredni és ilyenkor mindig megsimogat. Akkor érezte meg azt a különös dolgot. Nem tudta mi az, de bajt jelentett. Minden idegszálával koncentrált a jelzésre. Az izmai megfeszültek, hegyezte a fülét és az orra izgatottan mozgott. A gazda szaga valahogy olyan furcsa volt. Valami zavar volt benne. Újra megbökdöste, de most az arcát. Erre sem reagált. Beteg!! Érzem, hogy beteg!! Odaszaladt az ajtóhoz és nyávogott. Újra és újra ismételte, de nem hallott semmi reakciót kintről. Vissza a gazdához, újabb bökdösés és mivel nem tapasztalt változást, leült a szoba közepére és rákezdte a macskariadót.
    BAAAAAJJJJJ !!! BAAAAAJJJJJ !!!
    Olyan éktelen ordítást rendezett, hogy többen is felébredtek rá a szomszédok közül. Az egyik végül is megúnta a dolgot és odament az ajtóhoz.
    - Halgattassa már el azt a dögöt, vagy hívom a zsarukat!!
    A kis kandúr meghallotta az ember hangját és az ajtóhoz szaladt. Kérőn nyávogott néhányat, de hallotta, hogy az ember elmegy. Azonnal rákezdte újra.
    BAAAAAJJJJJ !!! BAAAAAJJJJJ !!!
    Hallotta, hogy az ember megfordul és visszajön. Erre még erősebben ordított, ammyira, hogy szinte már fájt neki is a hangerő. Az ember erre berontott a lakásba.
    - Mi a jó kurva a....
    Itt elakadt a szava és döbbenten nézett a földön fekvő öregre.
    - A kurva életbe !!
    Lehajolt, és megnézte a pulzusát. A macska közben abbahagyta a riadózást és mellé lopakodott.
    - Na te szőrös ördög, gyorsan hívjuk a mentőket. A gazdád elég ramaty állapotban van.
    A mentők hamar odaértek, mert a kórház a szomszéd utcában volt. Véletlen-e vagy a sors fura fintora, de ugyan az a mentős jött, aki a támadás után is ellátta az öreget.
    - Nini!! A macskás fater! No nézzük mi a gond.
    - Tudja, a macska riasztott minket. Olyan éktelen sivalkodást rendezett, hogy már azt hittük, hogy nyúzzák.
    A kandúr közben az orvost figyelte, ahogy a gazdáján matatott. Valami fényes izét rakott rá és a másik vége meg a fülében volt. Furák ezek az emberek!
    - Hála istennek nincs különösebb baj. Leesett a vérnyomása és elájult. Kap egy injekciót és jobban lesz hamarosan.
    Valóban így lett. Pár perc múlva az öreg már a fotelban ült, egy bögre kávéval a kezében.
    - Csoda egy macskája van magának fater.
    A szomszéd csatlakozott hozzá.
    - Hát tényleg az. Én nem gondoltam volna, hogy ez a kis szargombóc ilyen hangosan tud óbégatni. Már azt hittem, hogy élve darálják hamburgerhez.
    A mentőorvos elpakolta a cuccait és indulni készült.
    - Most nem visszük be, de hazafelé azért felszaladok és megnézem mi van magával.
    - Köszönöm doki. És magának is köszönöm szomszéd. Nem tudom mi lett volna, ha nem jönnek.
    - Az ordítógépnek köszönje. Ha nem visít torka szakadtából, még mindig itt feküdne a hideg padlón.
    Egyedül maradtak. A gazda ránézett a kis kandúrra.
    - Már megint te voltál? Úgy látszik téged az Úr küldött, hogy vigyázz rám. No gyere, nézzünk körül a hűtőben, mi van kaja.
    Délután megjött a doki is. Valami csomag volt a kezében, de abból olyan illatok jöttek, hogy a macsek teljesen extázisba esett tőle.
    - Jó napot! Hoztam ennek a kis hősnek némi finomat. A kórház konyháján rakattam félre neki.
    Nem tudom mi lehet abban az izében, de az szaga az mennyi. Remélem a gazda ad majd belőle.
    - Óh! Köszönöm doki, Vitéz nevében is.
    - Vitéz? Találó név. Főleg a múltkori eset után.
    A doki megvizsgálta újból az öreget.
    - Nincs semmi baj fater, de azért a jövő héten bemehetne kivizsgáltatni magát. Csak a biztonság kedvéért.
    - Jól van, jól van. Betotyogok, úgy sincs messze.
    Amikor a doki elment, az öreg kibontotta a csomagot. Volt abban hús, máj és mindenféle finom cafatka. Kirakott a tálkára egy adagot belőle és ott hagyta a kandúrt, hadd falatozzon zavartalanul.
    Vitéz megszaglászta a tálka tartalmát. aztán olyan falatozást rendezett, mint még macska tán sosem. Miután végzett és ivott is rá egyet, alaposan megmosakodott. Azután bement a gazdához és felugrott az ölébe. Összegömbölyödött és nézte a gazdát ahogy olvas. Az öreg letette az újságot, ránézett kis barátjára és mosolyogva simogatni kezdte.
    - No vitéz kandúrom. Nézünk tévét kicsit?
    Valami film ment éppen. A gazda belemerült teljesen és a kezét a cicán hagyta. A kicsi kandúr mindkét első mancsával megfogta, mintegy megölelve a ráncos kezet és elaludt.
    - Aludj csak Vitéz! Most én vigyázom a te álmodat.

    A szomszéd állat



    Amikor reggel felkelt, nyitva találta az ajtót. A gazda a szomszéddal beszélgetett éppen. Óvatosan kidugta a fejét a folyosóra. Érdekes, idegen szagott hozott a szél. Elment a szomszéd ajtajáig. Bekukkantott és amit látott attól kicsit meglepdött. Egy szőrös valami volt odabent. Nem olyan volt mint ő, hanem tömzsibb, kicsivel nagyobb és folyton járt a farka. Ez nagyon ideges lehet - gondolta magában és feszülten figyelt. Nem tapasztalta, hogy támadni akarna az a másik állat. Beljebb óvakodott kicsit és újra figyelt. A másiknak úgy elkezdett járni a farka, hogy majdnem felborult tőle. Hát ez meg mi? Idegesnek tűnik a farka miatt, de mégsem látszik annak. Minden tisztességes macska ezt csinálja, ha ideges. Na de ez nem is úgy néz ki, mint egy macska. Kicsit tömzsibb, nincsenek karmai, vagyis hát vannak, de olyan furák. És a füle, hát az meg egyenesen nevetséges. Nevetett volna, ha tudja hogy kell. És ahogy topogott meg vinnyogott ... Tiszta röhej nna. Közelebb ment. A szőrős valami erre szabályosan felrobbant. Elkezdett rohangálni és közben fura hangokat adott. Komolyan kezdi elhitetni velem, hogy nem normális. A valami meg csak pörgött és rohangált, meg topogott és azok a hülye hangok ... Leült és várta, hogy a valami befejezze a vitustáncot. De az nem volt hajlandó megállni. Egyszer csak hangot hallott a háta mögül.
    - Ó, hát itt vagy Vitéz? Látom megismerkedtél a kutyussal.
    - Még kölyök és szertelen - ezt már a szomszéd mondta.
    Nem értette, hogy mit mondanak, de a hangjuk megnyugtató volt. Újra ránézett a valamire és amikor az végre leült, odament hozzá. Összedugták az orrukat és alaposan körbeszaglászták egymást. Legtalább a macskaillemet ismeri - konstatálta a macsek. Csak ez a hülye farokrángatózása ne lenne. Mindig azt hiszem, hogy ideges. Mindegy, talán majd elmúlik neki.
    - Úgy látom nem akarják bántani egymást - mondta a szomszéd.
    - Vitéz elég nyugodt macska, a kutya meg még kölyök. Megszokják egymást és nem lesz baj.
    A kis kandúr megpróbálta megfejteni, hogy miről beszélgetnek. A nevét azt értette, de a többit nem. Nézte a gazdát és figyelte hanghordozást a gesztusokat és úgy döntött, hogy hízeleg kicsit. Odaszaladt és hozzádörgölőzött a gazdához.
    - Éhes talán a kicsi? - kérdezte a szomszéd.
    - Nem. Csak szeretget kicsit. Amikor éhes, akkor azt megmondja. Olyankor olyan érdekes rövid nyávogást hallat.
    Most azonban nem volt éhes. Csak kedveskedett kicsit a szeretett gazdinak. A valami is odaszaladt és megszaglászta a gazdit. Aztán felágaskodott és simogatást követelt. Na szép kis alak! Még dörgölőzni sem tud. Azonnal rástartol a simire. Stréber!
    Megéhezett, de csak egy kis nasira. Visszament a saját helyére és nekilátott falatozni. Persze a szőrös kis valami utána. A kis dög, hát nem beledugta a pofáját a kajájába! Le is csavart egyet neki, persze karmok nélkül, mert bántani nem akarta, csak figyelmeztette. Az meg nyüszítve rohant vissza a gazdájához és a lába közé préselte magát. Ott aztán éktelen lármába kezdett.
    - No? Csak nem megkarmolt a macska?
    - Dehogy! Csak figyelmeztette, hogy az a kaja az övé. Tabu. Ha megkarmolta volna, akkor nem így nézne ki! - és jót nevettek a pórul járt kutyuson.
    A kandúr befejezte a nassolást és kiment a többiekhez. Ránézett a valamire és megpróbálta beleszugerálni, hogy még egyszer ne próbálkozzon a kajájával. Úgy látszik megértette, mert a gazdája mögé húzódott és onnan pislogott a cicára.
    - Na gyere Vitéz menjünk haza, mert dolgunk van még. Viszlát szomszéd.
    A kis kandúr felemelt farokkal, peckesen követte a gazdáját. Az ajtóból még visszanézett a valamire:
    - Én vagyok a főnök! Világos? - és halkan prüszkölt egyet.

    Az öreg kandúr



    Az öreg kandúr a sikátorban tanyázott, a kukák mellett. Vitéz sokszor járt erre, amikor csavarogni való kedve támadt. Ismerte az öreget, bár az barátkozni sosem akart vele. Most azonban az öreg szólította meg.
    - Na mi van kölyök? Mi szél hozott erre? Unod már az embert?
    - Nem! Egyáltalán nem unom. A gazda jó.
    - Az emberek rosszak! Nézd meg mit csinálnak magukkal! Ölik egymást, mérgezik az ételt, a vizet, tönkretesznek mindent maguk körül.
    - Te nem szereted az embert, ugye?
    - Mit szeressek bennük? - és az öreg kandúrnak eszébe jutott aa kölyökkora. Amikor a kis gazdája folyton cipelte mindenhová magával a házban, finom falatokkal traktálta és babusgatta. Aztán jött a nagy gazda és kidobta őt az utcára.
    - Az ember kegyetlen velünk macskákkal. Te is úgy fogsz járni mint én. Kidobnak és harcolhatsz a kajáért minden macskával aki arra vetődik.
    - A gazda nem gonosz öreg! Enni ad, inni ad, ápol ha beteg vagyok és megvéd, ha én nem tudom magam megvédeni. Van meleg vackom, tálkám és szeretnek.
    - Ehh!! Mese!! Csak etet ezzel a viselkedéssel, hogy aztán kidobhasson!!
    - Tudod mit öreg? Gyere és nézd meg magad!
    - Marhaság! Az ember az ember marad, még akkor is, ha egerek potyognak az égből!
    - Azért nem jössz, mert félsz, hogy nem igaz amit mondasz!
    - Rám senki ne mondja, hogy gyáva kandúr!! Gyerünk!!
    Besurrantak a házba és felmentek az emeletre. Az ajtónál Vitéz megállt és kaparászott. Az ajtó kinyílt és ott állt a gazda. Az öreg kandúr megmerevedett és gyanakodva nézte.
    - No kiscicám, hazajöttél? Látom hoztál egy vendéget is. No gyertek be gyorsan, mert odakinn hideg van!
    Félreállt az ajtóból és Vitéz beszaladt a meleg szobába.
    - Gyere be öreg, itt nem bánt senki.
    Az öreg gyanakodva szaglászott, de nem volt semmi gyanús. Beljebb óvakodott, körbenézett, majd odament a kis kandúr mellé.
    - Elég viharvert kandúrnak látszol. Látszik, hogy az utcán nőttél fel. Csoda, hogy be mertél jönni.
    Az ember hangja meleg volt és kellemes. Az öreg ráemelte borostyánszínű szemét és elcsodálkozott. Ilyen ember is van?
    - No gyertek, adok valami egészen finomat nektek. Volt itt a doki és hozott kaját a kórházból.
    Kinyitotta a hűtőt és kivett a dobozt. Kerített egy másik tálkát is és tett bele mindenféle finomságot.
    - No egyetek, biztos megéheztetek a nagy csavargásban.
    Vitéz vidáman odarohant a táljához és falatozni kezdett. Az öreg előbb megszimatolta a tálat, aztán az ételt is. Nem találta gyanúsnak, így hát nekilátott ő is. Isteni ízek kergették egymást a szájában. Ki tudja mikor evett ilyen finomságokat utoljára. Alaposan belakmározott, hiszen ki tudja mikor fog legközelebb enni újra.
    - Ugye mondtam, hogy a gazda jó!
    - Ez nem jelent semmit. Ettől még lehet gonosz is.
    - Bolond vagy te öreg. Mivel lehet téged meggyőzni?
    A gazda friss vizet tett eléjük és közben egyfolytában beszélt hozzájuk. Az öreg nem értette mit mond, de érezte, hogy a hang tele van szeretettel. Lassan feloldódott benne a görcs. Közelebb ment az emberhez, ránézett és azt kívánta, amit utoljára kölyök korában kívánt.
    De jó lenne, ha megsímogatna. Csak egy kicsit, nagyon kicsit.

    Vitéz a csodatévő macska



    Idegen szagokra ébredt. Két ember volt a lakásban a gazdán kívül. Óvatosan kikémlelt a nappaliba, ahol egy nő ült és a gazdával beszélgetett. Az ölében egy kislány volt, aki egykedvűen nézett a világba. A kis kandúr kimerészkedett a szoba közepéig és ránézett a kislányra. Kereste a szemkontaktust vele, de valahogy nem jött össze a dolog. A gyerek ránézett ugyan, de a tekintete üres volt és kifejezéstelen. Hiába fúrta a tekintetét a kislány szemébe, mintha a semmibe nézett volna.
    - Még mindig nem akar megszólalni ?
    - Nem. Az apja halála után még egy darabig kérdezgette, hogy apa hol van, de aztán ez is abbamaradt. Azóta csak néz bele a világba, de semmi érzelem nincs benne.
    - Szegény kisunokám. Gyere kicsit ide nagyapóhoz. Gyere no, hadd beszélgessek veled kicsit.
    A kislány ránézett az öregre, de ez a tekintet a semmit mutatta. Sem érzelem, sem élet nem volt benne. A gazda elszomorodott.
    A kis kandúr érezte, hogy valami nem stimmel. Közelebb ment a nőhöz és halkan nyávogott egyet. Nézz rám ember gyereke, nézz rám. A kislány ránézett ugyen, de a szemében olyan mérhetetlen szomorúság ült, hogy a kandúr összerándult tőle.
    A nő is észrevette.
    -Ez az a cica aki többször is megmentette az életedet papa?
    - Igen ő az. Vitéznek hívom, mert megverekedett értem az első alkalommal és ő győzött. A gazember pofáját aki megtámadott, alig tudták összerakni az orvosok.
    - Gyere Vitéz, gyere!
    A nő odanyújtotta a kezét, hogy a kandúr megszagolhassa. Vitéz közelebb óvakodott, megszaglászta a felé nyújtott kezet. Nagyon jó illata volt, olyan jóemberszagú. Hagyta hogy megsíiogassa és még a lábához is dörgölőzött. A kislány közben figyelte, hogy mit csinál. A cica bátrabb lett. Feltámaszkodott a mellső mancsaival a nő térdére és megszaglászta a gyereket is. Aztán felugrott a fotel karfájára, hogy közelebbről is szemügyre vegye a kislányt. Alaposan megszaglászta a kezét, az arcát és a haját is. A gyerek nem húzódott el tőle, csak egykedvűen tűrte a macska kíváncsiskodását. Vitéz érezte, hogy a kislánynak valami baja van. Valami olyan dolog, amivel még nem találkozott. Azt látta, hogy nincs rajta sérülés, mégis olyan fájdalmat érzett felőle sugározni, amilyet még sosem. Ránézet és halkan kurrogott egyet, ahogy az anyja is tette, amikor hívni akarta őt. Leugrott a fotelről és még egyszer kurrogott.
    - Menjél kisunokám, téged hív Vitéz. Menjél no.
    A gyerek lecsusszant anyja öléből és elindult a kandúr után. Az beszaladt a hálószobába és felugrott az ágyra. Nyávogott egy halkat és a kislány, mintha értené, utána mászott az ágyra. Ott leült és nézte a cicát. Az odament hozzá és dörgölőzni kezdett. Alaposan körbejárta a kislányt, mindenhol otthagyva az illatát. Ezt ember nem érezte ugyan, de ő igen. Azt jelentette, hogy ismerlek, hozzám tartozol. Aztán befeküdt a kislány ölébe, fejét a kezébe hajtotta és dorombolni kezdett. Előbb halkan, aztán egyre hangosabban. Tudta, hogy biztonságban van, nem érheti semmi baj. A gyerek nézte egy darabig a doromboló macskát, aztán a keze tétován megmozdult. Előbb csak óvatosan rátette a kezét és amikor azt látta, hogy a cica nem mozdul, akkor megsimogatta. A kandúr ekkor egy oldalpillantást vetett rá, kicsit kényelmesebben helyezkedett el és folytatta a dorombolást. A kislány a két mellső mancsa közé csúsztatta a kezét és óvatosan vakarászta a cica mellét. Ez olyan jól esett a cicának, hogy a mancsával óvatosan megfogta a kis kezet és a pofáját odadörgölte hozzá. Ránézett a kislányra és mintha egy halvány mosolyt látott volna átsuhanni a szomorú arcon. Kimászott a kislány öléből , szembefordult vele és az orrát az orrához dugta. A kislány megrázkódott, mitha áramütés érte volna.
    - Papa, szerinted mit csinálnak odabent?
    - Azt nem tudom, de a lakás még egyben van, tehát nem gyilkolják egymást. Valószínűleg Vitéz ismerkedni próbál vele. Nagy kópé őkelme, már mindenki haver a környéken, még a szomszéd kutyája is.
    A következő pillanatban megjelent a kislány az ajtóban, kezében a macskával. Úgy szorította magához a kandúrt, mintha sosem akarná elengedni. Vitéz nem volt éppen kényelmes helyzetben, de tűrte. A gyerek ránézett az anyjára, aztán a nagyapjára és elmosolyodott.
    - A cicától kaptam puszit! - és minden átmenet nélkül kacagni kezdett.
    A gazda döbbenten nézte őket, csakúgy mint a lánya. Lassan felálltak és odamentek a gyerekhez. A kislány odaadta a kandúrt a nagyapjának és ránézett az anyjára.
    - Nagyon aranyos kiscica. Dorombolt nekem.
    Az anya felkapta a gyereket és össze-vissza csókolgatta, miközben szeméből az öröm könnyei patakzottak.
    - Kislányom!! Drága kicsi bogaram!!
    Az öreg fürkészőn nézett a kis kandúr szemébe.
    - Ki az ördög vagy te Vitéz? Mi lakik benned, hogy ilyen csodákra vagy képes?
    Vitéz nézte a gazda jóságos tekintetét és érezte, hogy a szoba csordultig telt szeretettel. Amikor a gazda letette, odament a nőhöz és a lábához dörgölőzött. Az lenézett rá, letette a kislány és felvette a cicát. Mélyen a szemébe nézett.
    - Köszönöm neked te kis csodamacska! Nem tudom mit csináltál, de hogy csodát tettél, az biztos!
    Egy cuppanós puszit nyomott a cica feje búbjára és letette a földre. A kislány közben már a nagyapja karjaiban volt. A kandúr leült és felnézett rájuk. Nem tudom mire ez a nagy felhajtás, de nem lenne kedve valakinek végre egy kis kaját adni nekem?