Amikor reggel felkelt, nyitva találta az ajtót. A gazda a szomszéddal beszélgetett éppen. Óvatosan kidugta a fejét a folyosóra. Érdekes, idegen szagott hozott a szél. Elment a szomszéd ajtajáig. Bekukkantott és amit látott attól kicsit meglepdött. Egy szőrös valami volt odabent. Nem olyan volt mint ő, hanem tömzsibb, kicsivel nagyobb és folyton járt a farka. Ez nagyon ideges lehet - gondolta magában és feszülten figyelt. Nem tapasztalta, hogy támadni akarna az a másik állat. Beljebb óvakodott kicsit és újra figyelt. A másiknak úgy elkezdett járni a farka, hogy majdnem felborult tőle. Hát ez meg mi? Idegesnek tűnik a farka miatt, de mégsem látszik annak. Minden tisztességes macska ezt csinálja, ha ideges. Na de ez nem is úgy néz ki, mint egy macska. Kicsit tömzsibb, nincsenek karmai, vagyis hát vannak, de olyan furák. És a füle, hát az meg egyenesen nevetséges. Nevetett volna, ha tudja hogy kell. És ahogy topogott meg vinnyogott ... Tiszta röhej nna. Közelebb ment. A szőrős valami erre szabályosan felrobbant. Elkezdett rohangálni és közben fura hangokat adott. Komolyan kezdi elhitetni velem, hogy nem normális. A valami meg csak pörgött és rohangált, meg topogott és azok a hülye hangok ... Leült és várta, hogy a valami befejezze a vitustáncot. De az nem volt hajlandó megállni. Egyszer csak hangot hallott a háta mögül. - Ó, hát itt vagy Vitéz? Látom megismerkedtél a kutyussal. - Még kölyök és szertelen - ezt már a szomszéd mondta. Nem értette, hogy mit mondanak, de a hangjuk megnyugtató volt. Újra ránézett a valamire és amikor az végre leült, odament hozzá. Összedugták az orrukat és alaposan körbeszaglászták egymást. Legtalább a macskaillemet ismeri - konstatálta a macsek. Csak ez a hülye farokrángatózása ne lenne. Mindig azt hiszem, hogy ideges. Mindegy, talán majd elmúlik neki. - Úgy látom nem akarják bántani egymást - mondta a szomszéd. - Vitéz elég nyugodt macska, a kutya meg még kölyök. Megszokják egymást és nem lesz baj. A kis kandúr megpróbálta megfejteni, hogy miről beszélgetnek. A nevét azt értette, de a többit nem. Nézte a gazdát és figyelte hanghordozást a gesztusokat és úgy döntött, hogy hízeleg kicsit. Odaszaladt és hozzádörgölőzött a gazdához. - Éhes talán a kicsi? - kérdezte a szomszéd. - Nem. Csak szeretget kicsit. Amikor éhes, akkor azt megmondja. Olyankor olyan érdekes rövid nyávogást hallat. Most azonban nem volt éhes. Csak kedveskedett kicsit a szeretett gazdinak. A valami is odaszaladt és megszaglászta a gazdit. Aztán felágaskodott és simogatást követelt. Na szép kis alak! Még dörgölőzni sem tud. Azonnal rástartol a simire. Stréber! Megéhezett, de csak egy kis nasira. Visszament a saját helyére és nekilátott falatozni. Persze a szőrös kis valami utána. A kis dög, hát nem beledugta a pofáját a kajájába! Le is csavart egyet neki, persze karmok nélkül, mert bántani nem akarta, csak figyelmeztette. Az meg nyüszítve rohant vissza a gazdájához és a lába közé préselte magát. Ott aztán éktelen lármába kezdett. - No? Csak nem megkarmolt a macska? - Dehogy! Csak figyelmeztette, hogy az a kaja az övé. Tabu. Ha megkarmolta volna, akkor nem így nézne ki! - és jót nevettek a pórul járt kutyuson. A kandúr befejezte a nassolást és kiment a többiekhez. Ránézett a valamire és megpróbálta beleszugerálni, hogy még egyszer ne próbálkozzon a kajájával. Úgy látszik megértette, mert a gazdája mögé húzódott és onnan pislogott a cicára. - Na gyere Vitéz menjünk haza, mert dolgunk van még. Viszlát szomszéd. A kis kandúr felemelt farokkal, peckesen követte a gazdáját. Az ajtóból még visszanézett a valamire: - Én vagyok a főnök! Világos? - és halkan prüszkölt egyet.
