A kis kandúr kiszökött cseppet csavarogni. A hátsó sikátorban botlott az öregbe. A vén kandúr egykedvűen feküdt. Vitéz érezte, hogy valami nem stimmel vele. Valami olyan volt a levegőben, amit nem tudott megmagyarázni, de érezte, hogy nem jelent jót. Óvatosan odament, megszaglászta az öreget és fájdalom járta át minden tagját. Nem fizikai fájdalom volt. A lelke égett. Megborzongott. - Te vagy az kölyök? - Persze, hogy én! Nem látod? - Nem. Semmit sem látok. Beteg vagyok kölyök. Lehet, hogy a holnapot sem látom már. Semmit nem érzek, csak fáradt vagyok nagyon. - Mi a baj öreg? Nem tudok segíteni valamiben? - Már nem. Megöregedtem. Tizenhat tavaszt értem meg. Ez is szép kor egy macskának. Elfogyott a kilenc életem. Most hagy el az utolsó is. - De hát te nem halhatsz meg! A barátom vagy és a barátok nem szoktak meghalni. - Az öreg barátoknak sajnos megvan ez a rossz szokása. - Miért kell egy barátnak elmennie? Miért kell itt maradnom egyedül? - Nem vagy egyedül kölyök. Ott van neked a gazda. Szerencséd van vele. Ő egy olyan ember, aki tud igazán szeretni. Szeresd őt és vigyázz rá. Sajnálom, hogy nem ismertem előbb. Biztos a barátom lett volna. - Igen. Őt nagyon szeretem, de mégiscsak ember és nem macska. - Az nem számít! A barát az barát. Mindegy, hogy ember, macska, vagy netán kutya. - Kutya? - Igen, kutya! Volt egy jóbarátom. Kutya volt. Kétszer is megmentett más kutyáktól. A végén egy olyan nagy guruló doboz elütötte. Akkor sokáig nem találtam a helyem. - Hát a kutya is lehet barát? Én azt hittem, hogy arra vannak kitalálva, hogy minket hajkurásszanak. - Nem így van. A kutya olyan mint mi, csak másképp néz ki, meg másképp viselkedik, de ugyanúgy érez, mint bárki közülünk. Szeret, gyűlöl és szenved. A kutya viszont az ember nélkül nehezen él meg. Rá van szorulva az emberre. Mi önállóbbak vagyunk mint ők. Az öreg nehezen vette a levegőt, zihált. - Várj öreg! Ne mozdulj innen! Vitéz választ sem várva eliramodott a ház felé. Felrohant a lépcsőn és kaparászott az ajtón. Kis idő múlva kinyílt az ajtó és ott állt a gazda. - No! Meguntad a csavargást kiscicám? Vitéz panaszosan nyávogni kezdett. - Gyere gazda, baj van! A gazda nem értette miről van szó. - Éhes vagy? Nem, nem lehetsz éhes, mert akkor másképp nyávogsz. Várjunk csak! Baj van! Érzem, hogy valami baj van! Gyorsan felkapta a cipőjét és a kabátját. - Menjél cica, mutasd hol a baj. Vitéz elől rohant, a gazda meg utána, ahogy csak öreg lábai bírták. - Ne rohanj már annyira, én nem bírom szusszal. Odaértek az öreg kandúrhoz. A gazda azonnal látta, hogy komoly gond van. Megfogta az öreget, bebugyolálta a sáljába és elindult a ház felé. Amikor felértek, azonnal telefonált az ismerős dokinak. - Igen, tudom, hogy nem állatorvos, de nem ismerek mást. Nagyon kérem, hogy jöjjön fel! Ki idő múlva megérkezet a doki. Megnézte a cicát, megvizsgálta és a gazdához fordult. - Ennek a cicának egy baja van mindössze. Öreg már. Hogy stílszerű legyek, megette az egere javát. Nincs sok hátra neki. Nagyon gyenge a szíve, alig van pulzusa. A kis kandúr nem értette mit mond a doki, de látva a gazda szomorú arcát, tudta, hogy nincs remény. Ránézett az öregre és látta, hogy nagyon békésen mered maga elé. - Hallasz öreg? - Hallak kölyök. Szeretném megköszönni neked ... - de a hangja halk hörgésbe fulladt. - Mit akarsz megköszönni öreg barátom? - Azt ... azt hogy szóltál a gazdának. Jobb így elmenni ... barátok között, mint egyedül, sötétben. Hallani, hogy itt van valaki mellettem. Mindig szerettem volna egy ilyen gazdát. Irigyellek érte. - Ne hagyj itt öreg! Ki fog tanítani? - Muszály kölyök. Nem tudok semmit tenni már sem érted, sem magamért. Vitéz kicsi szívét majd' szétvetette a bánat. Szert tett egy igazi macskabarátra és most el kell válnia tőle. A vén kandúr még egyszer felemelte a fejét. Körbenézett a szobában. Ránézett a gazdára és halkan nyávogot egyet. - Viszlát ember. Viszlát odaát. A gazda odament hozzá, megsimogatta, megcirógatta. - Isten veled öreg kandúr. Az öreg hálásan megnyalta a gazda kezét. Eszébe jutott, hogy miféle finomságokat kapott tőle. Megnyalta a száját, ahogy az ízek feltolultak az agyában. Még egyszer ránézett a kis kandúrra. - Köszönöm és viszlát odaát kis barátom. Behunyta a szemét. Békét érzet és végtelen nyugalmat. Lassan elszállt belőle minden erő. Még utoljára egy sóhajtásszerű hangot hallatott, majd elhallgatott. Örökre. Vitéz odament, megszaglászta az öreget és keservesen feljajdult. - Elment! Itt hagyott minket!! A doki elgondolkodva nézte a jelenetet. - Elment az öreg cica, a kicsi meg elbúcsúzott tőle. Így van ez rendjén. Senki nem élhet örökké. Ennek a cicának voltak barátai, tehát boldogan ment el. Szerencsés fickó volt. A gazda az karjába vette Vitézt és megpróbálta megnyugtatni. - Elment az öreg barátod kisciciám. Nincs mit tenni sajnos. A doki elköszönt és magával vitte az öreg macska földi maradványát. - Gondoskodok róla, hogy tisztességgel eltemessék. - Köszönöm doki. Viszlát. Az öreg leült a fotelba, magához ölelte kiscicáját és könnyeivel küszködve próbált emlékezni. Emlékezni az ő barátaira, akik elmentek és többé már nem fognak vele viccelődni, sörözni és legfőképp nem fognak együtt pecázni. Eszébe jutott a párja. A kedves arc, a nevetése, a zsörtölődése. Hangosan felzokogott. A kis kandúr nem értette mi lehet ez. Ránézett a szeretett gazda arcára és látta, hogy végtelen fájdalom ült ki rá. - Tudod kiscicám, egy barátot elveszíteni nagyon szomorú dolog. Minden barát elvesztése olyan, mintha a szívedből tépnének ki egy darabot. De ennél rosszab, ha a párodat veszíted el. Az olyan ... olyan mintha ... mintha te magad halnál meg. Sokat hibáztam életemben. Most vezeklek érte. Nincs már barátom, nincs párom. A lányomon és az unokámon kívül nem maradt más, csak te. Te lettél az egyetlen barátom Vitéz. Itt maradtunk egymásnak, mert a te öreg barátod is elment. Vajon mikor kerül rám sor? Vitéz éreze, hogy a gazda nagyon szomorú. Ő is az volt, de most felemelkedett és kis pofáját a gazda arcához dörgölte. - Óhh! Látom megpróbálsz vígasztalni. Ránk is fér némi vígasz cica. Kiballagott a konyhába és kis idő múlva két tányérral tért vissza. - No itt van némi finomság. Legyen ez a halotti tor. Leült a fotelba és eszegetni kezdte a szendvicset. Vitéz ránézett, majd a tányérra és konstatálta, hogy tele van mindenféle remek falattal. Lassan enni kezdett. A gazda a könnyein át nézte a kis kandúrt. Gondolatban messze járt. Egy tavon, egy csónakban, a barátaival és a párjával. Hatalmas halakat fogtak, sokat nevettek és természetesen söröztek.
Elfogyott a kilenc életem. Most hagy el az utolsó is.