Vasárnap, 2017-11-19, 20:30:13
Üdvözöllek Vendég | Regisztráció | Belépés

Az én világom

Honlap-menü
Belépés
A fejezet kategóriái
Ami a mesék mögött van [3]
Felejtsd el amit hallottál! Ez az igazi sztori!
Eszeveszett történelem [7]
Mi történt valójában? Oknyomozás.
Gusztika [2]
Egy kiscica története
Macskatörténetek [9]
Egy kis kandúr és egy nyugdíjas öregúr barátsága.
Non omnis moriar [3]
Belvárosi történet
Sárkánynapló [20]
Egy csökkent értelmű sárkány naplója
Vegyesfelvágott [20]
Ami éppen eszembe jutott.
Cybermesék [2]
Mesék a bitek világából
Letöltés [16]
Letölthető irodalom
Viccek [3]
Csak a javából!
Keresés
Naptár
«  Július 2011  »
HKSzeCsPSzoV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Mentett bejegyzések
Barátaink:
  • Magyarország dióhéjban
  • Unicita kedvencei
  • Gasztrokalóz
  • Csevegő.net
  • Csevegő.net fórum
  • A Süticsapat weboldala
  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

    Blog

    Főoldal » 2011 » Július » 9 » Elment
    02:09:27
    Elment
    A kis kandúr kiszökött cseppet csavarogni. A hátsó sikátorban botlott az öregbe. A vén kandúr egykedvűen feküdt. Vitéz érezte, hogy valami nem stimmel vele. Valami olyan volt a levegőben, amit nem tudott megmagyarázni, de érezte, hogy nem jelent jót. Óvatosan odament, megszaglászta az öreget és fájdalom járta át minden tagját. Nem fizikai fájdalom volt. A lelke égett. Megborzongott.
    - Te vagy az kölyök?
    - Persze, hogy én! Nem látod?
    - Nem. Semmit sem látok. Beteg vagyok kölyök. Lehet, hogy a holnapot sem látom már. Semmit nem érzek, csak fáradt vagyok nagyon.
    - Mi a baj öreg? Nem tudok segíteni valamiben?
    - Már nem. Megöregedtem. Tizenhat tavaszt értem meg. Ez is szép kor egy macskának. Elfogyott a kilenc életem. Most hagy el az utolsó is.
    - De hát te nem halhatsz meg! A barátom vagy és a barátok nem szoktak meghalni.
    - Az öreg barátoknak sajnos megvan ez a rossz szokása.
    - Miért kell egy barátnak elmennie? Miért kell itt maradnom egyedül?
    - Nem vagy egyedül kölyök. Ott van neked a gazda. Szerencséd van vele. Ő egy olyan ember, aki tud igazán szeretni. Szeresd őt és vigyázz rá. Sajnálom, hogy nem ismertem előbb. Biztos a barátom lett volna.
    - Igen. Őt nagyon szeretem, de mégiscsak ember és nem macska.
    - Az nem számít! A barát az barát. Mindegy, hogy ember, macska, vagy netán kutya.
    - Kutya?
    - Igen, kutya! Volt egy jóbarátom. Kutya volt. Kétszer is megmentett más kutyáktól. A végén egy olyan nagy guruló doboz elütötte. Akkor sokáig nem találtam a helyem.
    - Hát a kutya is lehet barát? Én azt hittem, hogy arra vannak kitalálva, hogy minket hajkurásszanak.
    - Nem így van. A kutya olyan mint mi, csak másképp néz ki, meg másképp viselkedik, de ugyanúgy érez, mint bárki közülünk. Szeret, gyűlöl és szenved. A kutya viszont az ember nélkül nehezen él meg. Rá van szorulva az emberre. Mi önállóbbak vagyunk mint ők.
    Az öreg nehezen vette a levegőt, zihált.
    - Várj öreg! Ne mozdulj innen!
    Vitéz választ sem várva eliramodott a ház felé. Felrohant a lépcsőn és kaparászott az ajtón. Kis idő múlva kinyílt az ajtó és ott állt a gazda.
    - No! Meguntad a csavargást kiscicám?
    Vitéz panaszosan nyávogni kezdett.
    - Gyere gazda, baj van!
    A gazda nem értette miről van szó.
    - Éhes vagy? Nem, nem lehetsz éhes, mert akkor másképp nyávogsz. Várjunk csak! Baj van! Érzem, hogy valami baj van!
    Gyorsan felkapta a cipőjét és a kabátját.
    - Menjél cica, mutasd hol a baj.
    Vitéz elől rohant, a gazda meg utána, ahogy csak öreg lábai bírták.
    - Ne rohanj már annyira, én nem bírom szusszal.
    Odaértek az öreg kandúrhoz. A gazda azonnal látta, hogy komoly gond van. Megfogta az öreget, bebugyolálta a sáljába és elindult a ház felé.
    Amikor felértek, azonnal telefonált az ismerős dokinak.
    - Igen, tudom, hogy nem állatorvos, de nem ismerek mást. Nagyon kérem, hogy jöjjön fel!
    Ki idő múlva megérkezet a doki. Megnézte a cicát, megvizsgálta és a gazdához fordult.
    - Ennek a cicának egy baja van mindössze. Öreg már. Hogy stílszerű legyek, megette az egere javát. Nincs sok hátra neki. Nagyon gyenge a szíve, alig van pulzusa.
    A kis kandúr nem értette mit mond a doki, de látva a gazda szomorú arcát, tudta, hogy nincs remény. Ránézett az öregre és látta, hogy nagyon békésen mered maga elé.
    - Hallasz öreg?
    - Hallak kölyök. Szeretném megköszönni neked ... - de a hangja halk hörgésbe fulladt.
    - Mit akarsz megköszönni öreg barátom?
    - Azt ... azt hogy szóltál a gazdának. Jobb így elmenni ... barátok között, mint egyedül, sötétben. Hallani, hogy itt van valaki mellettem. Mindig szerettem volna egy ilyen gazdát. Irigyellek érte.
    - Ne hagyj itt öreg! Ki fog tanítani?
    - Muszály kölyök. Nem tudok semmit tenni már sem érted, sem magamért.
    Vitéz kicsi szívét majd' szétvetette a bánat. Szert tett egy igazi macskabarátra és most el kell válnia tőle.
    A vén kandúr még egyszer felemelte a fejét. Körbenézett a szobában. Ránézett a gazdára és halkan nyávogot egyet.
    - Viszlát ember. Viszlát odaát.
    A gazda odament hozzá, megsimogatta, megcirógatta.
    - Isten veled öreg kandúr.
    Az öreg hálásan megnyalta a gazda kezét. Eszébe jutott, hogy miféle finomságokat kapott tőle. Megnyalta a száját, ahogy az ízek feltolultak az agyában. Még egyszer ránézett a kis kandúrra.
    - Köszönöm és viszlát odaát kis barátom.
    Behunyta a szemét. Békét érzet és végtelen nyugalmat. Lassan elszállt belőle minden erő. Még utoljára egy sóhajtásszerű hangot hallatott, majd elhallgatott. Örökre.
    Vitéz odament, megszaglászta az öreget és keservesen feljajdult.
    - Elment! Itt hagyott minket!!
    A doki elgondolkodva nézte a jelenetet.
    - Elment az öreg cica,  a kicsi meg elbúcsúzott tőle. Így van ez rendjén. Senki nem  élhet örökké. Ennek a cicának voltak barátai, tehát boldogan ment el. Szerencsés fickó volt.
    A gazda az karjába vette Vitézt és megpróbálta megnyugtatni.
    - Elment az öreg barátod kisciciám. Nincs mit tenni sajnos.
    A doki elköszönt és magával vitte az öreg macska földi maradványát.
    - Gondoskodok róla, hogy tisztességgel eltemessék.
    - Köszönöm doki. Viszlát.
    Az öreg leült a fotelba, magához ölelte kiscicáját és könnyeivel küszködve próbált emlékezni. Emlékezni az ő barátaira, akik elmentek és többé már nem fognak vele viccelődni, sörözni és legfőképp nem fognak együtt pecázni. Eszébe jutott a párja. A kedves arc, a nevetése, a zsörtölődése. Hangosan felzokogott.
    A kis kandúr nem értette mi lehet ez. Ránézett a szeretett gazda arcára és látta, hogy végtelen fájdalom ült ki rá.
    - Tudod kiscicám, egy barátot elveszíteni nagyon szomorú dolog. Minden barát elvesztése olyan, mintha a szívedből tépnének ki egy darabot. De ennél rosszab, ha a párodat veszíted el. Az olyan ... olyan mintha ... mintha te magad halnál meg. Sokat hibáztam életemben. Most vezeklek érte. Nincs már barátom, nincs párom. A lányomon és az unokámon kívül nem maradt más, csak te. Te lettél az egyetlen barátom Vitéz. Itt maradtunk egymásnak, mert a te öreg barátod is elment. Vajon mikor kerül rám sor?
    Vitéz éreze, hogy a gazda nagyon szomorú. Ő is az volt, de most felemelkedett és kis pofáját a gazda arcához dörgölte.
    - Óhh! Látom megpróbálsz vígasztalni. Ránk is fér némi vígasz cica.
    Kiballagott a konyhába és kis idő múlva két tányérral tért vissza.
    - No itt van némi finomság. Legyen ez a halotti tor.
    Leült a fotelba és eszegetni kezdte a szendvicset. Vitéz ránézett, majd a tányérra és konstatálta, hogy tele van mindenféle remek falattal. Lassan enni kezdett.
    A gazda a könnyein át nézte a kis kandúrt. Gondolatban messze járt. Egy tavon, egy csónakban, a barátaival és a párjával. Hatalmas halakat fogtak, sokat nevettek és természetesen söröztek.
    Kategória: Macskatörténetek | Megtekintések száma: 476 | Hozzáadta:: hardapa | Címkék (kulcsszavak): macska, cica, kandúr, öreg, gazda, doki, halotti tor | Helyezés: 0.0/0
    Összes hozzászólás: 0
    avatar