Szép havas szilveszter volt, valamikor ifjonc koromban, ha jól emlékszem 1980-at írtunk. Természetesen buliztunk itthon, haverok, pia, kaja, csajok. Volt aki módjával, de volt aki mértéktelenül fogyasztott. Nem a kajából és nem is a csajokból. Az eredmény hamar megmutatkozott. Összefüggéstelen beszéd, bizonytalan navigáció, apró, hörgéshez hasonlatos hangok és a szemfehérje gátlástalan mutogatása volt leginkább jellemző. Megfogtuk hát az illetőt és levittük az udvarra, hogy az ottani élővilágban tegyen kárt, ne a mi szőnyegünkben. Amint tartottuk, hogy megkönnyebbülhessen - saját lábán megállni, rettentő erőfeszítésbe került volna - letévedt hozzánk Gyapi nevű jóbarátom, mellesleg teljesen amatőr költő. Megállt mellettünk és lapátolta magába a friss havat. Pár pillanat múlva a hó ismét előkerült belőle, erősen színezett állapotban. Miután a hóban megmosakodott, kihúzta magát és ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette: - Etess vele hót!! Az tett nekem jót!! - és nagyjából egyenes vonalban felment a lakásba. Annyira elkezdtünk röhögni eme kecskerímen, hogy félig alélt berátunkat pofával ejtettük a hóba. Ettől egy pillanatra magához tért és sztentori hangon elüvöltötte magát: - Főúr!! Fizetek!! - aztán minden átmenet nélkül a visszazuhant a hóba. Ettől valahogy még jobban elkezdtünk röhögni.
Szintén buli volt, de nyár közepén. Szülők a Balatonnál, pia a hűtőben. A lakásban dúlt a lamúr, a frissen alakult párok a Rolling Stones klasszikusára vonaglottak egymásra borulva, mint kocsma előtt a biciklik. Mivel az Angie már kb századszor hangzott fel, Kuki nevű ex osztálytársam kezdett rezgő fejjel pislogni a lemezjátszó felé. A következő ismétlésnél kijelentette, hogy ha még egyszer valaki felteszi, akkor kivágja az ablakon. Persze hogy akadt egy hitetlen gyaur, aki megtette. Kukit meg nem olyan fából faragták, aki nem állja a szavát. Ezt tudva, gyorsan lecseréltem a lemezt Omegára. Megnyugodva ültem le kedvenc fotelomba, amikor beviharzott Kuki. Szó nélkül letépte a lemezt a gépezetről és hanyag eleganciával, mint egy frizbit, kivágta az ablakon. - Így!! Én szóltam!! Na most tegyél fel Omegát! - Hogy te vadbarom, amikor most vágtad ki az ablakon?! - Csak szívatsz mi? Ekkor betipegett egy aranyos kis szöszi, kedvesen félretolta Kukit a lemezjátszótól és rövid matatás után felhangzott az Angie. Kuki üveges szemmel roskadt le a hangfal mellé és valamit motyogott a hirtelen felindulásban elkövetett gyilkosság jogi következményeiről. Csak akkor mertünk hangosan felröhögni, amikor kitámolygott, hogy némi alkohol tartalmú folyadékkal enyhítse bánatát.
Szintén Kukival kapcsolatos emlék, amikor egy napon azzal a hírrel jött, hogy a Filmmúzeumban egy frankó westernfilmet nyomnak. Persze egy jó kis piff-puff filmre Böszi barátunkkal mindig kaphatók voltunk. Összeszámoltuk hármunk vagyonát, ami 1 Ft 12 fillérből, fél méter spárgából, egy kabátgombból és egy alig használt rágógumiból állt. Hát ezzel nem jutunk messzire, ki kell valamit találni. Kuki kijelentette, hogy nyár van, könnyű belógni. Így is volt, mivel a mozi mögötti átjáróházra nyílt a hátsó ajtó, közvetlenül a gépterem mellett. Ha nem figyelt a mozigépész, akkor be lehetett surranni a nézőtérre. Meg is tettük, mivel a gépész nem nagyon figyelt. Hátul találtunk három üres széket. Elkezdődött a film és egy tengerparton találtuk magunkat. A kamera pásztázott és előtérbe került egy világítótorony. Bármennyire is kutattam emlékeimben, rá kellett jönnöm, hogy sem a prérin, sem a Sziklás-hegységben nem olvastam egy fia világítótoronyról sem. A tizedik percnél, a kamera beóvakodott a torony mellett álló házikóba, ahol egy nő külsejű egyén sertepertélt. Pár percig mutatták a tevékenységét, majd a kamera az ajtóra váltott. Belépett egy férfi. Öcsém, ez rohadtul nem cowboy, de még csak nem is farmerszerű. Megpróbálta vigyorba rendezni a baltaszerű arcot és megszólalt: - Börk! - vagy valami ilyesmi. A következő pillanatban egy fásult női hang magyarul: - Jó napot. Nem törődve jegyszedőnénivel és a posztos rendőrrel, tokostól vittük a kijárati ajtót. Még futtában észleltem egy plakátot, miszerint a Magány című norvég filmeposz megy, hangalámondással. Kuki aznap nagyon színes arccal és kicsit sántikálva ment haza.
