Rémülten állt az utcán és nem tudta mitévő legyen. Nem tudta merre induljon el, merre van a gazdi, merre van a ház, ahol lakott. A macskaösztöne cserbenhagyta. Ismerős szagokat érzett. Itt macskák vannak. Ment az orra után és egy elhagyott sikátorba ért. Óvatosan körbekémlelt. - Hé! Kishaver! Mit keresel te itt? Idegen vagy, nem ismerlek!! - Engem elrabolt egy ember és idehozott. Nem tudom hol vagyok, a gazdit keresem, meg az otthonomat. - Igeeen? És pont az én területemen? Ekkor látta meg a másik macskát. Alig volt nála nagyobb és eléggé viharvert külsővel rendelkezett. Vadul villogó szemében gyűlölet lappangott. Vitéz összerezzent a tekintetétől. - Félsz mi? Van is mitől!! Én vagyok a város legvadabb kandúrja!! Takarodj, vagy véged kis csökevény!! - Én nem akarok semmi rosszat, csak hazajutni. Segíts kérlek! - Takarodj, vagy széttéplek!! - Miért vagy ennyire ellenséges? Én nem akarok rosszat. - Nem érdekel mit akarsz! - és támadásba lendült. Vitéz azonnal védekező állásba helyezkedett, de nem volt rá szükség. A következő pillanatban egy hatalmas fekete kandúr robbant be a képbe és szabályosan elsöpörte a támadó kandúrt. - Takarodj innen Sunyi, vagy én foglak elintézni, de végleg!! A csapzott macska behúzott farokkal. vinnyogva tűnt el a sikátor mélyén. - Ki vagy te öcsi? Nem láttalak még erre. Vitéz összeszedte magát valamennyire. Ekkora macskát még sosem látott. Akkora volt, hogy a látványától is összerezzent. - Nem kell félned tőlem kicsimancs. Csak az ilyen idiótákra vagyok veszélyes, mint Sunyi. Honnan jöttél? - Nem tudom. Táskában hoztak idáig és nem láttam merre jövünk. Onnan, abból a házból szöktem meg. - Ahhaaa! Tudom melyik az! A bolond emberlány lakik ott. Mindenki fél tőle a környéken, de az apaember az jólelkű. Sok macskát mentett már meg a karmai közül. Tudom hová szoktak járni. Lehet, hogy ott kaptak el téged is. Menj végig a széles úton, és amikor a vízhez érsz, menj fel a víz feletti útra. Azon átjutva már, azt hiszem, közel leszel. Hogy hívnak kistestvér? - Nincs nevem. Mármint macskanevem. A gazda Vitéznek hív. - Vitéz???? Hallottam már rólad!! Híres macska vagy, tudtad? Vitéznek elkerekedett a szeme. - Híres?? - Peersze! Vénkandúr mesélt rólad. Többször is megmentetted a gazdádat. Még egy rosszembert is elintéztél, pedig azok nagyon veszélyesek. Állítólag a gyógyító emberek napokig szöszmötöltek vele, mire felismerhető lett az arca. - Ismeted a Vénkandúrt? - Ő volt az apám. - Ott voltam amikor elment. A gyógyítóember megpróbált segíteni rajta, de nem tudott. A gazda szomorú volt. Vizes lett a szeme. - Azt sírásnak hívják. Azt emberek ezt csinálják, amikor szomorúak. Bár néha akkor is, amikor örülnek. Fene sem érti őket! Viszont, tudom, hogy merre laksz. Kövess! Rohantak, mint akit kergetnek. Végigrohantak az úton, át a hídon és meg sem álltak a sikátorig, ahol valamikor a Vénkandúrral találkozott. - No! Itthon vagy Vitéz! Sok szerencsét kicsimancs! - ezzel sarkon fordult és ott hagyta. - Köszönöm!!! Ismerős szagok vették körül. Lassan elindult a ház felé, bement, fel az emeletre és megállt az ismerős ajtó előtt. Óvatosan nyávogott egyet és kaparni kezdte az ajtót. Egy idő múlva kinyílt és ott állt a gazda. - Hát hazajöttél kincsem? Azzal felkapta a kis kandúrt és össze-vissza csókolta. - Itt van az én kis vitézem!! Hazajött a gazdihoz!! - és minden átmenet nélkül patakzani kezdett a könnye. Ahha! A gazda sír!, Na de most örül, vagy szomorú? Szerintem örül! Akkor viszont, igazán adhatna egy kis kaját!! - Gyere be kicsi vitézem! A doki hozott neked valami finomat! A következő pillanatban előkerült a tálka és tele lett töltve mindenféle finomsággal. - Húúúú! Ez aztán a hazatérés! ... és a következő pillanatban, megfeledkezve minden rosszról, elkezdte falni a doki által hozott finomságokat.
Rémülten állt az utcán és nem tudta mitévő legyen. Nem tudta merre induljon el, merre van a gazdi, merre van a ház, ahol lakott. A macskaösztöne cserbenhagyta. Ismerős szagokat érzett. Itt macskák vannak. Ment az orra után és egy elhagyott sikátorba ért. Óvatosan körbekémlelt.
