Na már megint akadt írnivalóm. Igaz jó sokáig nem írtam semmit, de most eszembe jutott, hogy van egy ilyen izém. 

Szóval néhány hete lementem a város közelébe és furi dolgokat láttam. Az emberek mindenfelé fenyőket cipeltek a városba. Kíváncsi voltam, hogy miért. Megláttam a kislányt, akivel összehaverkodtam és addíg ügyeskedtem, amíg sikerült vele beszélnem. Te figyu, miért cipelitek ezt a sok fát ? Miért miért? Hát karácsony van te butus sárkány! Válaszolta és nevetett. Kará... szóval mi van? Az egy ünnep. Ilyenkor az emberek megajándékozzák egymást és nagy a szeretet. Csak ilyenkor? Aham. Hmmm. És máskor miért nem? Hát mert emberek. Jaaa. mondtam, de nem értettem. No mindegy. Haza ballagtam és Bert ott ült a sziklánkon, ami a barlang előtt állt.

Te Bert. Tudod most karácsony van. Szeretsz? Te meghibbantál tapsifüles! A haverod vagyok nem a barátnőd! Az igaz, de legalább karácsonykor szerethetnél egy kicsit. Na ide figyelj te sudribunkó! Azért mert az embereknek van egy hülye ünnepük, amikor azt játszák, hogy mindenkit szeretnek, én nem leszek fura fiú! Világos? Jó jó, nem kell rögtön bekapni! 

Na most akkor az egészet nem értem. Az hogy karácsony van, csak az emberekre hat, ránk sárkányokra nem? De asszem rájöttem! A karácsony az emberünnep, tehát az emberek szeretik egymást, vagyis mi nem. Illetve mi is, de nem csak karácsonykor. 

Éjjel készítettem egy emberfigurát, amire Bert azt mondta baba. Megpróbáltam olyanra csinálni, amilyen a kislány. Asszem sikerült. Reggelfelé leosontam városhoz. Láttam a kislányt amint épp elindult az erdő felé. Megvártam és mikor mellém ért kiléptem a fák közül. Ööö szia kislány. Szia sárkány. Hát te mit keresel itt a városnál? Ööö tudod hoztam neked egy olyan ajándék dolgot. És óvatosan felé nyújtottam a babát. Nahát! Ez az enyém? Háát igen. Megfogta a babát, nézte jobbról, nézte balról és megszólalt. Ez pont olyan mint én! No igen, igyekeztem. Ezt te csináltad? Ööö ja. Én még sosem kaptam ilyen szép ajándékot! Ha meggondolom, még sosem kaptam ajándékot. Tényleg? Aha! Lehajolnál? Lehajoltam és ő egy hatalmasat cuppantott a pofámra. Már tudod mi ez ugye? Tudom persze. Ő erre megfordult és visszaszaladt a városba. Közben úgy szorította magához a babát, mintha valaki erővel próbálná elvenni tőle. Lassan visszaballagtam a barlanghoz és közben vissza-vissza néztem a város felé. Egész nap a kislány járt a fejemben. Este ettem néhány falatot, de nem igazán voltam éhes. Reggel mikor felkeltem, kimentem a barlang elé és megtorpantam. Csodálkozva meredtem magam elé. A sziklán volt valami, de nem Bert volt az. Közelebb mentem és akkor rájöttem mi az. Egy sárkány volt, de kicsi és agyag. Felvettem megnéztem és akkor megláttam egy képet karcolva a sziklára. egy kislány volt babával. Mellette egy nyíl ami egy sárkányra mutatott és utána még egy, ami egy másik, nagyobb sárkányra mutatott. Bert is kijött és meglátta. Te Bert ez mit jelenthet? Hát a kislány az tiszta. A kis sárkány, az a baba ami a mancsodban van. A nagy sárkány meg te vagy. A nyilak meg tisztán mutatják mit akart az aki ide karcolta. És mit? Azt, hogy ezt a babát a kislány adja neked ajándékba te maflapacák! És azt hiszem ő csinálta. Jaaa így már értem. 

Egész nap a sziklán ültem és a sárkány babát néztem. Forgattam, nézegettem és csodálkoztam. Egy kislány akinek félnie kéne tőlem, ajándékot ad nekem. Nekem a szörnyű sárkánynak, akit az emberek csak holtan szeretnek látni. Az pofámon valami furcsát éreztem. Odanyúltam és valami vizes volt. Ez mi? Mi lenne te ostoba? Könnyek. Könnyek? Az hát. Megszeretted a kislány te nagy és vad sárkány! mondta Bert és nevetett. Én a város felé néztem és arra gondoltam, mi lenne, ha mindenki mindenkit szeretne. Egy csomó munkanélküli. Nem kellene katona, meg egy csomó ilyen. Ááá a fene sem érti ezt.