Az utolsó rohamra készülődött mindenki. A magyarok és a törökök egymást fixírozták. Tudták, hogy ezen áll vagy bukik minden. Két magyar vitéz az egyik bástyán állva mérlegelték a lehetőségeket. - Komám! Szerinted a janicsárok jönnek majd elől? - A fenéket! Majd a tölteléket kűdik előre, hogy kifullasszanak minket, s csak aztán gyün a krémje. - Láttad azt a behemót szerecsenyt a hármas janicsároktól? - Méket? Az Alit, vagy a Juszufot? - Azok a ketteseknél vannak. Ennek valami iszonyat cifra neve van. Tisztességes embernek beletörik a nyelve. Ráadásul valami istentelen bikkfanyelven ordibál amikor a közeledbe ér. Mintha egy bikát nyúznának elevenen. - No figyelmezz, mert kezdődik a haddelhad!! És valóban. Megszólaltak az ágyúk és csak úgy köpködték az égi áldást a falakra.Vas meg kőgolyók repkedtek mindenfelé. - Hinnye! Ez közel vót! - rikkantotta egyikük, amikor egy ágyúgolyó majdnem elvitte a fejét. - Abbiza! A magyarok sem voltak restek. Visszadurrogtattak, méghozzá eléggé pontosan ahhoz, hogy a török pattantyúsok idegbajt kapjanak. - Fenemód pontosak ezek az ánglius álgyúk! - Abbiza! Az a szoknyás ánglius hozta magával a rajzokat és úgy öntötték űket ki. - Fura egy szerzet, ammá biztos. Egy tarka kockás terítőt kanyarint magára nadrág helyett. Oszt alatta meg semmi. - Azért kíváncsi lennék, hogy nem fagy le a pöcörője télvíz idején. Ezen aztán jót röhögtek, de úgy, hogy az ánglius ne vegye észre. Egyik roham alkalmával egy janicsár, amikor meglátta, kiröhögte. Nem kellet volna. Egyetlen suhintással vágta ketté a nehéz kardjával, a maga elé tartott pajzsával együtt. Azóta senki nem mert röhögni rajta. Az első létrák a falhoz értek és elkezdtek felkúszni rajta a törökök. A két vitéz megpökte a tenyerét, két kézre markolták a kardjukat és az elsőnek felérő törököt máris Mohamed kebelére küldték. - Tiszteltetem a prófétádat!! - ordították utána. A következő sem járt jobban, de ennek még volt ideje egy halk sikkantásra. A harmadik, amikor felért, üvölteni kezdett. - No ez az komám! Itt van a cifranevű! A török akkora volt, hogy a két vitéz elhűlve bámulta. Az meglengette a jatagánját, ami alig volt kisebb nála és odacsapott. Alig tudtak félreugrani előle. - Hogy az a cirfabocskoros, oltáron szánkázó istennyila csapjon beléd te szerecseny!! Neked nem mondta az anyád, hogy ne hadonássz éles tárgyakkal? Még meg találsz sérteni valakit te anyaszomorító! A komája sem akart lemaradni. - Hogy az ördög búbolja meg azt a kancsal anyádat te suvickos képű szerecseny ördög!! Mensz vissza rögtön a pokolba ahonnan gyüttél!! - és ezzel akkorát csapott oda, hogy a török pajzsa kettévált. Ekkor a török két kézre kapta a jatagán és visszacsapott. A magyar vitéz kardja a markolatnál eltörött. - Hogy az anyád ne sirasson! - képedt el amaz, de rögtön ugrott is egyet és a jatagán csak a hűlt helyén csattant. Mivel a török nem figyelt mindenfelé, a másik vitéz oldalról odacsapott neki egyet a kard markolatával. Erre megfordult, kigúvadtak a szemei és elvágódott. - No ez sem eszik egy darabig piláfot! Az ostrom elmúltával a két vitéz, alaposan megkötözve, elvitte a törököt a kapitányhoz. - No mi jót hoztatok fiaim? - Nyelvet kapitány uram! Kérdezzük csak ki, lehet hogy érdekes dolgokat fog mondani. - Hát akkor híjjátok a tolmácsot! - Nem kell tolmács. - szólalt meg a török. A vitézek úgy meglepődtek, hogy a kapitánynak még a boroskupa is kiesett a kezéből. - Most mit bámulnak kendtek? Pécsre jártam egyetemre. Én fordítottam Janus Pannoniust törökre és szuahélire. - Szuamicsodára? - Mellesleg panaszt szeretnék tenni a két vitéz ellen. - He? - a kapitány még mindíg sokkhatás alatt volt. - Igen kérem, panaszt! Ez a két ember, ostrom közben rasszista kijelentéseket tett rám és nőnemű szülőmre! - Hebegebe ... - a kapitány nagyjából ennyit tudott kinyögni. - Idézném egyikük kijelentését: "Hogy az ördög búbolja meg azt a kancsal anyádat te suvickos képű szerecseny ördög!!" Ez kérem teljes mértékben kimeríti a rasszizmus fogalmát! - Ahha! - nyögte a kapitány - és ammeg mi? - A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi és politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel. A kapitány belezuhant a karosszékébe és üveges szemmel meredt maga elé. Az egyik vitéz ijedtében lenyelt egy egész libacombot és csak komája lélekjelenléte tudta megmenteni az életét. - Hajlandó tenni valamit ez ügyben kend kapitány uram, vagy menjek Strassbourgba? - Kapitány uram. Ne csapjuk le a fejét? - Oszt mé? - Me akkó csendben lenne. - Megfontolás tárgyává teszem a javaslatát vitéz uram. - Hahh!!! - bődült el a török - Kibújt a szög a zsákból!! Maguk itt mind egytől-egyig rasszista ősnácik!! Így várjon itt a tisztességes ember tisztességes bánásmódot!! - Még magának jár a szája? Nem maga vágott le hat magyar vitézt a tegnapi ostrom során? Ez kérem előre megfontolt szándékból elkövetett emberölés bűntette!! - Hát ugye a csata hevében ... - szabódott a török. - No, hát mi is a csata hevében!! - csapott az asztalra az egyik vitéz. - Jóvanna! Nem kell úgy ordibálni kérem. Ha megtörtént, hát megtörtént. Most mé kell a szememre vetni a dolgot? Az ember ugyebár hadonászik a jatagánnal ... Előfordulnak balesetek. - Akkor vegyük munkahelyi balesetnek? Végül is mé ne? Legalább tisztes nyugdíjat kapnak majd az özvegyek. No meg ott a hadiárva ellátás is ugyebár ... - És mi lesz a rasszizmussal kapitány uram? - kérdezte a török. - Mi lenne? Tudjuk be annak, hogy maga nem beszéli tökéletesen nyelvünket és a fordítási pontatlanságból eredt a félreértés. - Háááát ... No rendben. Akkor kvittek vagyunk? Kicsit furcsán néztek rá, mert nem ismerték ezt a kifejezést. Aztán leesett a kétkrajcáros és buzgón bólogattak. - No akkor engedelmükkel én hazamennék Afrikába. Nem tetszik nekem ez az itteni klíma. Kicsit nyirkos és nagyon hideg. - Hát akkor isten vezesse kendet. Vagyis Allah nna. - Tök mindegy. A lényeg, hogy hazaérjek. A két vitéz elkísérte a kapuig és ott barátságosan meglapogatták egymást. A két vitéz ezután még sokáig köhögött.
